Az ember a történelem kezdete óta szoros kapcsolatban van a fával, kezdetben menedéket talált alatta a tűző nap és az esőzések elől, majd tűzgyújtáshoz használta fel. Nem kellett sokat várni arra sem, amíg elkészültek az első, fa használati tárgyak és korai épületek. Az ember első szerszáma a kőbalta volt, amely segítségével már nagyszerűen tudott fából és nádból egyszerűbb, sátorszerű hajlékokat készíteni – mindez az időszámításunk előtti 15. évezredtől kezdve a 3-4. évezredig volt jellemző. Az ember kezdetben még nem tudta eszköz híján jól feldarabolni a farönköket, így a korai fatárgyakat jellemzően egyetlen darabból állították elő, faragással, kiégetéssel vagy kivájással. Ezzel a módszerrel többek között csónakokat, edényeket, ülőkét és edényeket is készítettek elődeink. Az ókori Egyiptomban jelent meg először a fűrész, és ezzel együtt a több darabból készített fatárgyak is. Itt már külön kézművesek voltak, akik a fa megmunkálása korai műveleteire szakosodtak. A fűrész mellett használták már a kalapácsot, a faragókést, a kézi fúrót, a vésőt és a fejszét is. A
furnérozás technikájának elődje is ismert volt már ebben a korban. Az ókori görögöknél kézművesek és rabszolgák végezték a famegmunkáló feladatokat. Ebben az időben már precízebb tárgyakat is tudtak készíteni, és sok más mellett hordókat és járműveket is készítettek fából. Ebben az időben létezett már a gyalu is. A rómaiaknál is rabszolgák végezték a famunka különböző lépéseit, ekkor már a ma létező szinte valamennyi kézi szerszám elődje megtalálható volt az asztalosműhelyekben. A fa megmunkálása mint tömegtermelés csak az ipari forradalom során alakulhatott ki. A 18. század Angliájából kiinduló folyamat a textiliparban jelent meg, majd fokozatosan a többi ágazatban is éreztette hatását. Az ipari forradalom idején fedezték fel a gőzgépet, és számos, a villamosság és az acélipar területén tett felfedezés is született ekkor, aminek következtében kialakulhattak az asztalos gépek és műveletek.
